"Ami elromolhat, az el is romlik."
Ez a film tipikus az, ha nem rángatnak el, magamtól be nem teszem a lábam a vetítőterembe, annak ellenére sem, hogy mindenki erről beszél körülöttem. Láttam a plakátot, nem érdekelt, még egy űrhajós film... a Gravitáció óta ilyen típustól remélnek nagy bevételt (és mielőtt kérdeznétek, azt sem láttam még). A mozijegyet egy mérnök rokonomtól kaptam, aki a film kezdése előtt hosszas fejtegetésbe kezdett a fekete lyukakról, mondván e nélkül nem lehet megérteni a filmet. Ettől még a csöppnyi lelkesedésem is lelohadt, ha volt is egyáltalán. Még időben szólt, hogy a film két és fél óra hosszú, úgyhogy pánikszerűen rohantam a mosdóba, de nem segített, másfél óra múlva már szorosan kulcsoltam a két lábamat össze a moziszékben, megállapítva, hogy megint nem a női hugyhólyagokra tervezték a műsoridőt.
A történet nem sokkal napjaink után játszódik, a rendező (Christopher Nolan) egy olyan jövőt képzelt el, ahol a Föld legsúlyosabb problémái, - a túlnépesedés és az éhinség - a ma fennálló társadalmi rendet alapjaiban változtatja meg. Nincs szükség mérnökökre, katonaságra, kizárólag mezőgazdasági termelőkre, mivel a megmaradtak élelmezését sem könnyű biztosítani. Dokumentarista stílusban kezd a film, valóságosnak tűnik az egész elképzelés, amely bármelyik percben bekövetkezhet a valóságban is és ez az elképzelés egy nagyon jó alapsztorit sejtet.
Fentebb kifejtettem, fogalmam sem volt, hogy mire ülök be igazából, így kellemes csalódás volt, mikor Matthew Mcconaughey nézett vissza rám, mint főszereplő. Már a tinglitangli nyálas, szépfiús filmjeit is szerettem (igen, akkor még a külseje miatt), de el kell ismerni, joggal kapta meg az Oscart - még ha ezt Leo orra elől is halászta el. A gyermekeit játszó színészeket is jól eltalálták, nem csak hitelesek, de embereik, szerethetőek és megvan bennük a gyermeki ártatlanság és fogékonyság a természetfelettihez, a misztikumhoz. Ahogy szép lassan halad a történet, megismerkedhetünk a másik főszereplővel, Anne Hathaway-vel. Sose szerettem igazán, bár a színészi képességeit elismerem, ehhez a filmhez pedig kifejezetten illet a kisfiúsan rövid haja. A forgatókönyv az ő szerepénél remekel különösen, az film nagy részében alig tudunk meg róla valamit, morális döntések elé állítása fogja szépen lassan feltárni az őt alkotó rétegeket. Az idődimenziók miatt a gyermekek felnőtt változatait megtestesítő színészekre is szükség volt, ami szintén remekül sikerült, és a jellemfejlődésük is kellően racionális. Kulcsfigurának mégis Tars-ot,a robotot jelölném. A megfelelő pillanatokban sikerül őt szerepeltetni és az emberi tehetetlenség, nyomor, üresség görbe tükreként alkalmazni, bár a robotok ilyen jellegű megjelenítése a Star Wars 3. részében is jól működött.
.jpg)
Az emberiség megmentésére két tervet is kidolgoznak, az elsődleges, hogy keressenek más galaxisban egy olyan bolygót, ahol az ember újra megvetheti a lábát és felépíthet egy új civilizációt. Az utazás, a bolygók megjelenítése egyszerűen lenyűgöző, Nolan megint alkotott, a képzeletet messzemenően felülmúlja és mindehhez nem volt szükség 3D-re. A különböző bolygókon történt eseményeket nem fogom elspoilerezni, legyen annyi elég, hogy itt szükség van némi fizikára, vagyis ami az idegen galaxis egy bolygóján egy óra, az a Földön hét év. (Ez, és a többi fizikai törvény enyhe dokumentarista jellegből fakadóan érthető, ám ha elvesztenéd a fonalat, nem árt, ha egy fizikában jártas ember ül melletted, akik nyugodtan bökdöshetsz és öt percenként bárgyúbbnál bárgyúbb kérdésekkel bombázhatod.) A színészek itt remekelnek igazán, Matthew Mc. remekül játssza a megtört apát, aki későn jött rá, hogy a hős szerepének eljátszása mindig súlyos áldozatokkal jár, és az akció során azokat veszítheti el, akiket a legjobban szeret.
A morális kérdésekre nem ad 100%-osan jó választ a film. Az ember állandó küzdelme önmagával, hogy mindig minden helyzetben megfelelően döntöttem-e? Vajon az eszemre hallgassak vagy a szívemre? Magamat mentsek vagy mást? Ezek azok a kérdések, amelyek remek szituációkon keresztül vannak bemutatva és kellően magával ragadják a nézőt ahhoz, hogy ne vegye észre jó darabig az idő múlását.
A film elején a gravitáció/misztikum vezeti főhőseink útját, ám ahogy egyre jobban kilépünk a fizika világába, mindenre születik racionális magyarázat és el is felejtkezünk a misztikumot jelképező könyvespolcról. Viszont az utolsó fél óra történései megmagyarázzák a film elejét, miközben egy fantasztikusat csavarnak az egészen. Véleményem szerint itt bukik a film. Érzi, hogy nem teljesen kielégítő a magyarázata a jelenségre, ezért még egyet csavar a történeten, hogy bekövetkezzen a hálivúdi giccsáradat. A legrosszabb pedig, hogy a katarzisélmény betetőzésnél teszi ezt, ami így az érzelmek megélése helyett válasz kutatására sarkallja a nézőt.
.jpg)
Értékelés:
Összességében egy szép, látványos űreposz, nagyszerű történettel, mínusz misztikus elemek. Érdemes megnézni, akkor is, ha nem érdekel sem az űr, sem a fizika, sem a lehetséges közeljövő, - a tátott száj garantált. A színészek remekelnek, nincs kifogás ellenük, remekül hozzák az esendő ember szerepét.A morális kérdések megérintőek és kellően elgondolkoztatóak. Az emberi sorsok, tragédiák, az ez alapján bekövetkező jellemváltozások hitelesek. De ami miatt más Nolan filmnél is dühösen szoktunk felállni a székből, az itt hatványozottan érvényes. A számos csavar a végén jó, de nem biztos, hogy mindegyik szükséges, mert a két és félórás játékidőből cirka 15 perc a válaszokra, az elnagyolt megoldásbemutatásra kevés. Éppen ezért:
10/7
Jégvirág blog a facebookon is
A történet nem sokkal napjaink után játszódik, a rendező (Christopher Nolan) egy olyan jövőt képzelt el, ahol a Föld legsúlyosabb problémái, - a túlnépesedés és az éhinség - a ma fennálló társadalmi rendet alapjaiban változtatja meg. Nincs szükség mérnökökre, katonaságra, kizárólag mezőgazdasági termelőkre, mivel a megmaradtak élelmezését sem könnyű biztosítani. Dokumentarista stílusban kezd a film, valóságosnak tűnik az egész elképzelés, amely bármelyik percben bekövetkezhet a valóságban is és ez az elképzelés egy nagyon jó alapsztorit sejtet.
Fentebb kifejtettem, fogalmam sem volt, hogy mire ülök be igazából, így kellemes csalódás volt, mikor Matthew Mcconaughey nézett vissza rám, mint főszereplő. Már a tinglitangli nyálas, szépfiús filmjeit is szerettem (igen, akkor még a külseje miatt), de el kell ismerni, joggal kapta meg az Oscart - még ha ezt Leo orra elől is halászta el. A gyermekeit játszó színészeket is jól eltalálták, nem csak hitelesek, de embereik, szerethetőek és megvan bennük a gyermeki ártatlanság és fogékonyság a természetfelettihez, a misztikumhoz. Ahogy szép lassan halad a történet, megismerkedhetünk a másik főszereplővel, Anne Hathaway-vel. Sose szerettem igazán, bár a színészi képességeit elismerem, ehhez a filmhez pedig kifejezetten illet a kisfiúsan rövid haja. A forgatókönyv az ő szerepénél remekel különösen, az film nagy részében alig tudunk meg róla valamit, morális döntések elé állítása fogja szépen lassan feltárni az őt alkotó rétegeket. Az idődimenziók miatt a gyermekek felnőtt változatait megtestesítő színészekre is szükség volt, ami szintén remekül sikerült, és a jellemfejlődésük is kellően racionális. Kulcsfigurának mégis Tars-ot,a robotot jelölném. A megfelelő pillanatokban sikerül őt szerepeltetni és az emberi tehetetlenség, nyomor, üresség görbe tükreként alkalmazni, bár a robotok ilyen jellegű megjelenítése a Star Wars 3. részében is jól működött.
Az emberiség megmentésére két tervet is kidolgoznak, az elsődleges, hogy keressenek más galaxisban egy olyan bolygót, ahol az ember újra megvetheti a lábát és felépíthet egy új civilizációt. Az utazás, a bolygók megjelenítése egyszerűen lenyűgöző, Nolan megint alkotott, a képzeletet messzemenően felülmúlja és mindehhez nem volt szükség 3D-re. A különböző bolygókon történt eseményeket nem fogom elspoilerezni, legyen annyi elég, hogy itt szükség van némi fizikára, vagyis ami az idegen galaxis egy bolygóján egy óra, az a Földön hét év. (Ez, és a többi fizikai törvény enyhe dokumentarista jellegből fakadóan érthető, ám ha elvesztenéd a fonalat, nem árt, ha egy fizikában jártas ember ül melletted, akik nyugodtan bökdöshetsz és öt percenként bárgyúbbnál bárgyúbb kérdésekkel bombázhatod.) A színészek itt remekelnek igazán, Matthew Mc. remekül játssza a megtört apát, aki későn jött rá, hogy a hős szerepének eljátszása mindig súlyos áldozatokkal jár, és az akció során azokat veszítheti el, akiket a legjobban szeret.
A morális kérdésekre nem ad 100%-osan jó választ a film. Az ember állandó küzdelme önmagával, hogy mindig minden helyzetben megfelelően döntöttem-e? Vajon az eszemre hallgassak vagy a szívemre? Magamat mentsek vagy mást? Ezek azok a kérdések, amelyek remek szituációkon keresztül vannak bemutatva és kellően magával ragadják a nézőt ahhoz, hogy ne vegye észre jó darabig az idő múlását.
A film elején a gravitáció/misztikum vezeti főhőseink útját, ám ahogy egyre jobban kilépünk a fizika világába, mindenre születik racionális magyarázat és el is felejtkezünk a misztikumot jelképező könyvespolcról. Viszont az utolsó fél óra történései megmagyarázzák a film elejét, miközben egy fantasztikusat csavarnak az egészen. Véleményem szerint itt bukik a film. Érzi, hogy nem teljesen kielégítő a magyarázata a jelenségre, ezért még egyet csavar a történeten, hogy bekövetkezzen a hálivúdi giccsáradat. A legrosszabb pedig, hogy a katarzisélmény betetőzésnél teszi ezt, ami így az érzelmek megélése helyett válasz kutatására sarkallja a nézőt.
Értékelés:
Összességében egy szép, látványos űreposz, nagyszerű történettel, mínusz misztikus elemek. Érdemes megnézni, akkor is, ha nem érdekel sem az űr, sem a fizika, sem a lehetséges közeljövő, - a tátott száj garantált. A színészek remekelnek, nincs kifogás ellenük, remekül hozzák az esendő ember szerepét.A morális kérdések megérintőek és kellően elgondolkoztatóak. Az emberi sorsok, tragédiák, az ez alapján bekövetkező jellemváltozások hitelesek. De ami miatt más Nolan filmnél is dühösen szoktunk felállni a székből, az itt hatványozottan érvényes. A számos csavar a végén jó, de nem biztos, hogy mindegyik szükséges, mert a két és félórás játékidőből cirka 15 perc a válaszokra, az elnagyolt megoldásbemutatásra kevés. Éppen ezért:
10/7
Jégvirág blog a facebookon is
