Az ébredő erő - könyvkritika

Sziasztok!

10 éves korom óta mondhatom magam a Star Wars Univerzum egy olyan „szerencsétlen” rajongójának, akinek az élete első találkozása ezzel a világgal a Baljós Árnyak volt. Ennek ellenére mégis megszerettem ezt a világot, bár Jar-jar nem lett a kedvencem, még ha az én korosztályomnak is szánták akkoriban. (Bár a 2. rész könyvbeli megnyilvánulásai kifejezettem szórakoztattak). Az azóta eltelt több, mint 10 évben számos könyvet olvastam, a részek könyvváltozatai mellett Darth Maul-ról, Obi-Wan-ról vagy a Köztársaság és a 4. rész között eltelt időről szólók is felkerültek a könyvespolcomra. Voltak könyvek amiket kifejezetten szerettem és voltak, amiket nem tudnék mégegyszer elolvasni. A következő könyvről szóló kritikám ezen művek fényében íródott.

Sajnos az államvizsgaidőszak kellős közepén vagyok, így sem a mai kivonulásra nem állt módomban kimenni, sem pedig a könyvet nem tudtam teljesen befejezni. Ennek ellenére úgy gondoltam, mégis megpróbálkozom egy objektív kritikával.

A könyv követi a film vonalát, a többi résznél megszokott bevezetővel ellentétben plusz dolgokat az elején sem tudunk meg. Pozitívum, hogy dőlt betűvel szedték az egyes szereplők gondolatait, viszont pont ez a hátránya is, ugyanis az ilyen gondolatok nem hosszabbak egy-egy sornál. A könyv előnye a filmekkel szemben mindig az, hogy jobban megismerhetjük a szereplők belső motivációt, vívódásait, harcait.  Leiáról szívesebben olvastam volna többet, mivel az utolsó könyv, ami a kezembe került vele kapcsán a 6. rész eredeti változata volt, ami tartalmazott olyan többletinformációt, ami a filmből kimaradt és azóta Lucasék a harmadik részben rá is cáfoltak. Talán mégis pont ezért tetszett annyira. Valószínű azonban, hogy ez csak nekem adott bosszankodásra okot, mivel az új részek az új szereplők köré íródtak. Ilyen szempontból pozitív, hogy – bár ahogy kifejtettem, teljes mélységében még nem tudtam elmerülni -, Rey szimpatikus, ugyanúgy mint a filmekben és az író már az elején jól tudja érzékeltetni a karakterben rejlő erőt, kitartást és azt, ami olyan különlegessé teszi a legtöbb rajongó szemében. A filmben Poe Dameron szerepével problémám volt, nem tudtam őt főszereplőnek tekinteni, lógott végig a levegőben súlytalanul és a könyv sem változtatta meg bennem ezt a véleményt. Bár a Finnel való kapcsolatának boncolgatása kicsit javított a helyzetén. És ezzel el is érkeztünk az egyik legnagyobb problémámhoz. FINN! Még mindig nem tudom magamban hova tenni a karakterét. Nála hiányoltam legjobban azt, amit a harmadik rész, a MAtthew Stower által íródott A Sith-ek bosszúja kapcsán annyira szerettem és igazán ütőssé tette. Matthew Stower időt áldozott arra, hogy az egyes karakterek lelki világát feltárja azzal, hogy leírja, milyen most a helyükben lenni, ezt pedig az egyes mérföldkőnek számító események után újra és újra kibontotta. (Többek között ekkor kedveltem meg Dooku gróf karakterét is). De visszakanyarodva Finn-hez, hiányzott, - és remélem a könyv elolvasása végére csökken a hiányérzet – hogy megismerjem őt úgy igazán. Nehezen dolgozza fel azt, amit a faluban lát, ahogyan ezt a film is visszaadta a vásznon. Viszont már a film nézése közben felvetődött bennem, Poe szöktetésénél lazán kinyírja a társait a saját megmenekülése érdekében. Akkor úgy voltam vele, majd a könyv választ ad rá. Nem a klón-rohamosztagos párhuzamról van már itt szó, így amellett, hogy az életét félti, mert érzi, hogy megérezték a gyengeségét, érdekelt volna, hogy miért kockáztat ekkorát Poe szöktetésévél. Talán ez volt az egyik legnagyobb csalódásom olvasás közben, ami miatt le is tettem pár napra pihentetni (és ezért sem sikerült 4-ére befejezni). Ilyen jellemábrázolásra Kylo esetében még jobban kíváncsi lennék, főleg amikor a saját apját öli meg. Sokan idegesítőnek, „hisztis” „emos” „tinilánynak” tartották a film megnézése után, szerintem a könyv egy kicsit helyére rakta ezt és az indulatait jobban magyarázza, de az oly gyakran emlegetett jellemábrázolás hiánya itt is sajnálatos. A 2. rész legkomikusabb jeleneteit számomra R2-D2 és CPO3 mindig külön bekezdésekben megírt részei jelentették, ez itt sincs másképp. Aki BB-8 rajongója lett a film megnézése után, itt sem fog csalódni, szórakoztatóak és aranyosak a jelenetei, egyben ezek a részek jelentik a felüdülést és a „kiszakadást” a komor (szereplőket körülvevő) valóságból. Pozitívuma még, hogy a leíró részek szépek, tömörek, de mégis bele tudja képzelni magát az ember az adott környezetbe. (Ezért is leszek kíváncsi a végére, hogy hogyan fogja bemutatni Luke megtalálásának pillanatát). J.J. Abrams beismerte, hogy elrontotta a Han Solo utáni jelenetet Leia és Rey összeborulásánál, várom, hogy a könyv átvette-e a magyarázatát vagy újat kreált-e.

Lassan úgy érzem, csak magamat ismételgetem és a kritikát úgyis frissíteni és újraértékelni fogom, amint a könyv végére érek, így már csak a konklúzió van hátra. Ezt a könyvet ugyanúgy vártam, mint az eddigieket és ugyanolyan lelkesedéssel is kezdtem olvasni. A Star Wars Univerzum könyves világának ugyanaz a hátránya, ami az előnye is. Számos író alkotott már benne, hol jobban, hol rosszabban. A kritika figyelmes olvasása kapcsán feltűnhetett, hogy a könyvek között abszolút a harmadik rész a kedvenc, mivel mindazt megadja, amit egy ilyen könyv során elvár az ember – nem beszélve az egyes nagyobb részeket bevezető apró kis mondatoktól, ami a végén olyan érzést vált ki, hogy az csak ül és bámul maga elé merengve. Sajnos, ugyanilyen elvárással ültem le ezt a könyvet is elolvasni és nem győzött meg arról, hogy megérte az árát. Mint rajongó, kötelező darab, mindenkinek ajánlom elolvasásra, de azt, hogy újra pénzt adnék-e ki érte, nem tudom. Ha nem lennék ekkora rajongó, nem biztos. Ennek ellenére senkit nem szeretnék lebeszélni a megvételről, mindenki más, úgyhogy nagyon remélem, hogy másnak jobban tetszett, lenyűgözte az egész és arra buzdította, hogy még több ilyen könyvet olvasson el. Azt pedig a saját hiányosságomnak tartom, hogy a könyv írójának a többi könyvét nem olvastam, lehet, hogy akkor más szemmel néztem volna az egészre.

Az erő legyen veletek!

Boldog május 4-ét mindenkinek! 

Friss: Befejeztem végre a könyvet, másfél hónap csúszással. Nagyon megterhelő volt a vége, mert láttam, hogy már csak pár oldal van hátra és sejtettem, hogy nem fogja megadni a katarzis élményét, ezért csak nyújtottam és halogattam az olvasását. Sajnos sok pozitívumot azóta sem tudok elmondani, de álljon itt az a pár darab, amit sikeresen összegyűjtöttem: Végre kaptunk egy! mondatot Finn érzelmeiről a sorstársai felé. Több, mint a semmi. Han lelkiállapota, amikor találkozik Bennel és ami akkor átfut rajta érzelmileg az fantasztikus volt, még több, még több ilyet  a következő részekben. Megmagyarázták Leia és Rei összeölelkezését is, amit időközben J. J. Abrams is hibának ismert el, de ha már van rá magyarázat, akkor fogadjuk el! Éééééééés végre kicsikét a droidokkal is foglalkoztunk!

A 2. részben kifejezetten zavart, hogy ennyit foglalkozott az író C3PO és R2-D2 kettősével, most viszont óriási volt a hiányuk, és üdítő volt néha róluk - illetve C3PO kiszólásairól - olvasni, de még így is minimális volt. Kylo Ren lelkiállapotáról is többet olvastam volna, nagyon vártam, hogy milyennek fogják leírni Han megölése után. Ehelyett csak annyit írtak, hogy nem érezte magát olyan erősnek, mint várta. A szokásos kérdés: MIÉRT? MIÉRT nem magyarázzátok meg? Ahogyan a Rei-el és Finnel levő végső csatát így összecsapták, épp arra volt jó, hogy nosztalgiával gondoljak a filmre és hogy újra megnézzem, mert egy oldalban szerintem ezt nem lehetett úgy leírni, hogy átélje az olvasó és belemerüljön igazán. De mivel tovább már nem szeretném sorolni, ezért jöjjön az összegzés.

Összegezve: Május 4-én 10-ből 5 pontot akartam rá adni, most már 5,5 vagy nagy jóindulattal 6-ot. Továbbra is ajánlom mindenkinek nyugodtan elolvasásra, de én inkább más Star Wars köteteket vennék az árából. 

Pünkösdi királyság

A pünkösdi király (és később királynő) választás hagyománya messzebbre nyúlik vissza, mint azt gondolnánk. Érdemes górcső alá venni mind az ehhez kapcsolódó egyházi-, mind pedig a népi hagyományt!

Egyesek szerint a különféle ókori termékenységünnepekből ered, míg mások a zsidó valláshoz kapcsolják. 

A pünkösd, mint ünnep a zsidó vallásból ered.  A Pészah utáni 50. napon tartják, a tóra adását, a betakarítást ünneplik. Pünkösd a húsvétot követő 50. napra esik, feltehetőleg a görög -pentékoszté- szóból származik, amely szintén ötvenet jelent. A templomokban ekkor fehér galambot engedtek szabadon, vagy égő kóccsomókat szórtak szét a "tüzes nyelvek" emlékére. A Szentlélek eljövetele mellett pünkösd egyben az egyház születésnapja is, a liturgikus színe a piros. A pünkösdi köszöntők szövegéből kitűnik Árpád-házi Szent Erzsébet neve, az összefüggést a hozzá kapcsolódó ún. rózsacsoda és a pünkösdirózsa adja, ugyanis az ünnep jelképe a zöld ág és a rózsa. :)

"Pünkösd megünneplésének kiemelkedő magyar eseménye a csíksomlyói búcsú, amely az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségei közé tartozik. Eredete: 1567-ben János Zsigmond erdélyi fejedelem a határőr katolikus székelységet fegyverrel akarta az unitárius vallásra áttéríteni. Az összegyűlt székelyek azonban Nagyerdőnél legyőzték a protestánsokat, megvédték katolikus hitüket. Ez idő óta minden pünkösd szombatján nagy búcsút tartanak, ahová évek óta több mint százezer ember érkezik, főként Erdélyből, Magyarországról, a volt Jugoszláviából, valamint Szlovákiából és Ukrajnából, de érkeznek magyarok a világ minden tájáról."

Hagyomány még, hogy az ablakba tűznek ki zöld ágakat, nyíló virágokat, megvédve ezzel a házakat a villámcsapástól. Emellett a május elsején állított májusfát is ilyenkor szokták lebontani, ami azért érdekes mert nagymamám szerint viszont egy nap után el szokták tüntetni a feldíszített fákat. Hmmm.... ahány tájegység, annyi szokás. 

A pünkösdi királyválasztás hagyománya még vegyesebb képet mutat országonként, így megpróbálom csokorba gyűjteni őket - a brutálistól a minden egyetemista vágyálmáig.

A királyválasztás hagyománya az antik világból ered, több ókori népnél fellelhető volt e szokás. Hagyományosan egy rabszolgát választottak királynak, ám a nap végeztével nem csak az uralkodása, de az élete is véget ért máglyán való elégetéssel. "Rövid, mint a pünkösdi királyság." E barbár szokás a lexikonok alapján a középkorban éledt újjá Európa számos részén, ám ekkor már inkább a megválasztott "királyok" az alkohol mámorát élvezhették ingyen akár egy egész éven át. Hazánkban a királyválasztás a 16. századtól dokumentálták, különféle ügyességi játékokból állt ekkor a királyi címért való versengés: lóverseny, bikahajsz, kakasütés. A legügyesebb legényt - tájegységtől függően - egy napra vagy akár egy évre is megválaszthatták. A többi legény engedelmességgel tartozott neki, és a város lakóinak számlájára az uralma idejére ingyen ihatott az összes kocsmában. A legényválasztás a magyarsággal rokon lovas nemzeteknél a mai napig nagy hagyománynak örvend, különféle lovas versenyek megtartásával, így feltételezhető, hogy az európai párhuzamok mellett lehetett egy  régi magyar tavaszi legényünnep is.

Előbb utóbb azonban minden király vágyik egy csodaszép királynőre is, így a 17. századra kialakult a pünkösdi királynő választás szokása is. A pünkösdi királynőnek hasonló erényekkel kellett rendelkeznie, mint a felszentelt másának. Nem csak szépnek kellett lennie, de okosnak és kedvesnek is, hogy "hőn szeretett párjával", virágdísszel beborítva körbejárják a falu házait termékenység varázslatokat végrehajtása céljából, hogy minél magasabbra nőjön a kender. Azonban a királynőnek némának kellett lennie, akárcsak a palota előtt strázsáló őröknek! Nem szabadott mosolyognia, akárhogy is próbálták a ház lakói megnevettetni!

A királynőválasztás hagyománya az 1950-es évekre elhalt, kicsi lányok tartották csak meg, maguk közül a legkisebbet választva királynőnek.

Érdekessége a pünkösdi hagyományoknak, hogy az adott kor emberei mennyire is komolyan tudták venni ezeket. Ferenc Józsefet eredetileg 1867. Pünkösd hétfőjén koronázták volna magyar uralkodóvá, ám előrehozták pünkösd szombatjára, nehogy uralma addig tartson, mint a pünkösdi királyság.

Források:

http://mek.niif.hu/02100/02115/html/4-803.html

http://www.delmagyar.hu/vilagvevo/probak_dontottek_el_ki_lesz_a_punkosdi_kiraly/2385241/

http://felsofokon.hu/a-tarsadalom-amiben-elunk/2012/05/26/a-punkosdi-kiralysag-hagyomanya

Húsvét margójára egy vonatablakból

Zenébe burkolózva szemlélem a tájat. A fülhallgatón is áthallatszik a kiabálás, megzavarva a gitárhúrokat, felbolygatva az elmélázásomat. De most nem érdekel, most nem tud magával ragadni a kiabálás mögött rejtőző emberi sors.  Most csak a tájat akarom nézni.A kopasz fákat, a már zöldellő bokrokat, a napsütést vagy csak az ablakon legördülő esőcseppeket. Áhítozom az üres, szürke hétköznapok után. A melegen átölelő karokat, melyekbe belebambulsz a tévé képernyőjét bámulva. Egy bizonyos üresség után áhítozom. Üresség, amely egybefonódik a hétköznapokkal, fojtogatóan, támogatóan, biztonságosan.

A lenyugvó nap által megfestett égboltot bámulva még egy dolgot akarok. Áhítatot. Az ünnep áhítatát. Mindig is megvolt és most még sincs sehol. Nem tudtam, hogy ennyire tud hiányozni. Nem is volt időm rá, ezt mormolom magamban. Hát persze, megint megtaláltam a legjobb kifogást. Lett volna időm, hogy ne lett volna, de könnyebb volt kifogásokat keresni. Ráeszmélek, hogy már nincs, az ünnep első felvonása már elkezdődött a templomokban. Jó lenne ott lenni velük.
Újra fülsértő kiabálás szakít ki mélázásomból. Kisebbségi, büntetett előéletű. Megbélyegzett. Megbélyegeztem. Lesütöm tekintetem, mikor elsétál előtte. Jézus és Péter jut eszembe. Hiszen Ő értünk halt meg és támadt fel. A mi, az ő, az én, a te bűnödért! Hirtelen elmosolyodok, boldog lettem e gondolatra.

Ideje számvetést tartani. Visszaolvasni, amit eddig írtam.Mennyi követelőzés, akaratosság. Feleslegesen.Újra elnézem az előbb még kiabáló férfit. Már csak a kisiklott életén kesereg. Az ő szívében most nincs helye az ünneplésnek. Ahogyan az enyémben sem volt helye eddig. Hirtelen mégis érzem az áhítatot, újragondolom az egész Feltámadást. Talán másnak is végig kellene gondolnia ezt, és boldogabb lehetne a világ. Nem a nyuszi, a csokitojás vagy a hideg víz miatt. Csak azért, mert valaki megváltotta a bűneinket. Mert feltámadott érettünk. Értünk, gyarló, kicsinyes emberekért. Újra mosolygok. Nem érzem már üresnek magam, nem akarom már a hétköznapiságot. Csakis ezt a pár különleges napot. Mosolyogva és boldogan.

Talán egy napon más is így fog mosolyogni ezen, bámulva a vonatablakon kopogó esőcseppeket. És akkor egy picivel jobb hely lesz ez a világ.


Jégvirág blog a Facebookon is!

Csillagok között - avagy Murphy törvénye újraértelmezve

"Ami elromolhat, az el is romlik."

Ez a film tipikus az, ha nem rángatnak el, magamtól be nem teszem a lábam a vetítőterembe, annak ellenére sem, hogy mindenki erről beszél körülöttem. Láttam a plakátot, nem érdekelt, még egy űrhajós film... a Gravitáció óta ilyen típustól remélnek nagy bevételt (és mielőtt kérdeznétek, azt sem láttam még). A mozijegyet egy mérnök rokonomtól kaptam, aki a film kezdése előtt hosszas fejtegetésbe kezdett a fekete lyukakról, mondván e nélkül nem lehet megérteni a filmet. Ettől még a csöppnyi lelkesedésem is lelohadt, ha volt is egyáltalán. Még időben szólt, hogy a film két és fél óra hosszú, úgyhogy pánikszerűen rohantam a mosdóba, de nem segített, másfél óra múlva már szorosan kulcsoltam a két lábamat össze a moziszékben, megállapítva, hogy megint nem a női hugyhólyagokra tervezték a műsoridőt.

A történet nem sokkal napjaink után játszódik, a rendező (Christopher Nolan) egy olyan jövőt képzelt el, ahol a Föld legsúlyosabb problémái, - a túlnépesedés és az éhinség - a ma fennálló társadalmi rendet alapjaiban változtatja meg. Nincs szükség mérnökökre, katonaságra, kizárólag mezőgazdasági termelőkre, mivel a megmaradtak élelmezését sem könnyű biztosítani. Dokumentarista stílusban kezd a film, valóságosnak tűnik az egész elképzelés, amely bármelyik percben bekövetkezhet a valóságban is és ez az elképzelés egy nagyon jó alapsztorit sejtet.

Fentebb kifejtettem, fogalmam sem volt, hogy mire ülök be igazából, így kellemes csalódás volt, mikor Matthew Mcconaughey nézett vissza rám, mint főszereplő. Már a tinglitangli nyálas, szépfiús filmjeit is szerettem (igen, akkor még a külseje miatt), de el kell ismerni, joggal kapta meg az Oscart - még ha ezt Leo orra elől is halászta el. A gyermekeit játszó színészeket is jól eltalálták, nem csak hitelesek, de embereik, szerethetőek és megvan bennük a gyermeki ártatlanság és fogékonyság a természetfelettihez, a misztikumhoz. Ahogy szép lassan halad a történet, megismerkedhetünk a másik főszereplővel, Anne Hathaway-vel. Sose szerettem igazán, bár a színészi képességeit elismerem, ehhez a filmhez pedig kifejezetten illet a kisfiúsan rövid haja. A forgatókönyv az ő szerepénél remekel különösen, az film nagy részében alig tudunk meg róla valamit, morális döntések elé állítása fogja szépen lassan feltárni az őt alkotó rétegeket. Az idődimenziók miatt a gyermekek felnőtt változatait megtestesítő színészekre is szükség volt, ami szintén remekül sikerült, és a jellemfejlődésük is kellően racionális. Kulcsfigurának mégis Tars-ot,a robotot jelölném. A megfelelő pillanatokban sikerül őt szerepeltetni és az emberi tehetetlenség, nyomor, üresség görbe tükreként alkalmazni, bár a robotok ilyen jellegű megjelenítése a Star Wars 3. részében is jól működött.

Az emberiség megmentésére két tervet is kidolgoznak, az elsődleges, hogy keressenek más galaxisban egy olyan bolygót, ahol az ember újra megvetheti a lábát és felépíthet egy új civilizációt. Az utazás, a bolygók megjelenítése egyszerűen lenyűgöző, Nolan megint alkotott, a képzeletet messzemenően felülmúlja és mindehhez nem volt szükség 3D-re. A különböző bolygókon történt eseményeket nem fogom elspoilerezni, legyen annyi elég, hogy itt szükség van némi fizikára, vagyis ami az idegen galaxis egy bolygóján egy óra, az a Földön hét év. (Ez, és a többi fizikai törvény enyhe dokumentarista jellegből fakadóan érthető, ám ha elvesztenéd a fonalat, nem árt, ha egy fizikában jártas ember ül melletted, akik nyugodtan bökdöshetsz és öt percenként bárgyúbbnál bárgyúbb kérdésekkel bombázhatod.) A színészek itt remekelnek igazán, Matthew Mc. remekül játssza a megtört apát, aki későn jött rá, hogy a hős szerepének eljátszása mindig súlyos áldozatokkal jár, és az akció során azokat veszítheti el, akiket a legjobban szeret.

A morális kérdésekre nem ad 100%-osan jó választ a film. Az ember állandó küzdelme önmagával, hogy mindig minden helyzetben megfelelően döntöttem-e? Vajon az eszemre hallgassak vagy a szívemre? Magamat mentsek vagy mást? Ezek azok a kérdések, amelyek remek szituációkon keresztül vannak bemutatva és kellően magával ragadják a nézőt ahhoz, hogy ne vegye észre jó darabig az idő múlását.

A film elején a gravitáció/misztikum vezeti főhőseink útját, ám ahogy egyre jobban kilépünk a fizika világába, mindenre születik racionális magyarázat és el is felejtkezünk a misztikumot jelképező könyvespolcról. Viszont az utolsó fél óra történései megmagyarázzák a film elejét, miközben egy fantasztikusat csavarnak az egészen. Véleményem szerint itt bukik a film. Érzi, hogy nem teljesen kielégítő a magyarázata a jelenségre, ezért még egyet csavar a történeten, hogy bekövetkezzen a hálivúdi giccsáradat. A legrosszabb pedig, hogy a katarzisélmény betetőzésnél teszi ezt, ami így az érzelmek megélése helyett válasz kutatására sarkallja a nézőt.

Értékelés:
Összességében egy szép, látványos űreposz, nagyszerű történettel, mínusz misztikus elemek. Érdemes megnézni, akkor is, ha nem érdekel sem az űr, sem a fizika, sem a lehetséges közeljövő, - a tátott száj garantált. A színészek remekelnek, nincs kifogás ellenük, remekül hozzák az esendő ember szerepét.A morális kérdések megérintőek és kellően elgondolkoztatóak. Az emberi sorsok, tragédiák, az ez alapján bekövetkező jellemváltozások hitelesek. De ami miatt más Nolan filmnél is dühösen szoktunk felállni a székből, az itt hatványozottan érvényes. A számos csavar a végén jó, de nem biztos, hogy mindegyik szükséges, mert a két és félórás játékidőből cirka 15 perc a válaszokra, az elnagyolt megoldásbemutatásra kevés. Éppen ezért:


10/7

Jégvirág blog a facebookon is

Mulan (Mesék a valóságban 2.)

Tavaly volt egy kísérletem, hogy feltárjam a legtöbb mese eredetét, ám ez a kísérlet a 2. bejegyzés első bekezdésén nem jutott túl. Most újra nekiültem, fejben összeraktam a vázlatot, és elkezdtem a bevezetésen gondolkodni, mit tudnék előhúzni  az emlékeim tárházából a mesével kapcsolatban. A kis sárkányon kívül semmi más nem jutott eszembe, csak a cseresznyevirág színei. Aztán megnyitottam a tavaly bejegyzés vázlatát, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy ugyanezzel kezdtem akkor is. Szeretem a színeket, pont azért, mert vidámságot sugároznak. Ahogy a mese is, a nomád pusztítások szörnyűségei mellett a színekkel tökéletesen érzékelteti a békét és a harmóniát.

Hua Mulan alakját egy kínai balladában örökítették meg, Kína történelmének hosszú ideje részét képezi az élettörténete, ám "felkapottá" csak a '98-as Disney mesével vált. Mulan feltehetőleg az V. század közepén élt, Észak-Kínában, a Sua-dinasztia uralkodása alatt. A mesében egy feltűnően szép, de csetlő-botló fiatal lányként mutatják be, akinek a legfőbb feladata, hogy megfelelő férjet találva lenyűgözze leendő anyósát. A valóságban nem lehetett olyan szeleburdi, az akkor kötelező női munkák mellett harcművészetet is tanult apjától, szabadidejében pedig stratégiai könyveket olvasgatott. A mesében a hunok támadják az országot, a valóságban mindenféle nomád nép tört akkor rá Kínára, így a császár behívta az ország férfi lakosságát katonai szolgálatra. Mulan tudta, hogy az apukája idős, az öccse pedig túl fiatal, ezért valószínűleg egyikük sem élné túl, így önként - a szülei támogatásával - férfinak álcázva magát jelentkezett az apja helyett. Jó ötlet volt a mesében egy oda illő dallal érzékeltetni, hogy milyen nehézségekkel küzd egy törékeny lány a sok erős férfi között, és ha elég kitartó, elérheti amit akar. A valóságban feltehetőleg nem volt ilyen gondja, ugyanis a legenda szerint apját álruhában kihívta egy párbajra, majd le is győzte, ezzel elnyerve szülei támogatását, bebizonyítva, hogy alkalmas a harcra.

Keményen edzett, igyekezett elhagyni minden nőies vonását, sokszor elvállalva az éjszakai őrködést, de ha ez mégsem sikerült, akkor is csak ruhában volt hajlandó aludni. Nem volt olyan problémája, hogy Moshu nevű sárkánya felébressze, mielőtt egy férfi belépne a sátorába, ugyanis bármily meglepő, nem volt ennyire elővigyázatlan, de nem is volt sárkánya. Ám a saját nemiségét nem egyszerű levetkőzni senkinek, még ő sem mindig tudta (megfelelő) férfinak kiadni magát, amiért társai egyre többet heccelték, majd a végén verekedést produkáltak vele. Ekkor lépett közbe Jin Yong és felajánlotta, hogy megosztja a sátrát Mulánnal. (Bármily meglepő, a mesében megváltoztatott névvel, de ő fogja a szerelmi szálat jelenti és nem csak ott. :) ) 12 évig szolgált a seregben, ebből feltehetőleg közös sátorlakók voltak Jin Yonggal, aki szép lassan beleszeretett a katonalányba, ám nem tudva az igazságot, megijedt a saját érzelmeitől. Ez több kérdést is felvet vele kapcsolatban, de lehet jobb, ha ezeket most nem tesszük fel. 

Minden megváltozott, amikor egy csatában Mulan megsebesült, és egy fiatal lány, Han Mei kezdte ápolni. A lány szépen lassan beleszeretett a jóképű! katonába, de az igazsággal ő sem volt tisztában. Itt ágazik el a legenda, legalábbis én két ellentétes verzióba is belebotlottam, de szerencsére mind a kettő ugyanoda fut ki.  Az egyik, hogy Mulan nem akarta a lányt megbántani, ezért előtte is, és a katonái előtt is felfedte igazi kilétét. A másik, hogy a sebesülése után leszerelt, a császár pedig kitüntette hősiességéért, ahol mindenki legnagyobb megrökönyödésére női ruhában jelent meg. 12 hosszú év után végre ugyanazzá lehetett, mint amikor 18 évesen elhagyta a szülői házat. Jin Yong legnagyobb szerencséjére.  Miután kiderült, kicsoda is Mulan valójában, - a mesében is gyönyörűen illusztrált módon - Jin Yong megjelent a szülői háznál és az apja beleegyezésével feleségül vette Mulant.

Mulan alakja évszázadok óta a kínai mondavilág tagja, hősiessége példázza a kitartás és az önfeláldozás erényét. A legenda igazi tartalma pedig az egyenjogúság férfi és nő között.

Az én gólyatáborom Vol 2. - Erőszak és félreértés

     Tavaly próbálkoztam a  gólyatáborok világát pro - kontra bemutatni, nem jött össze. 3 napot agyaltam rajta, majd ahelyett, hogy legalább a vázlatpontokat lejegyeztem volna magamnak, érzésből megírtam. Katasztrófális lett, mind stilisztikailag, mind tartalmilag. Ám most úgy éreztem újra írnom kell erről. Kicsit máshogy, sajnos a megtörtént eset fényében, kihegyezve az esetre és a beleegyezésekre - illetve azok hiányára.

Ide vonatkozó szakasz:

Szexuális erőszak

197. § 

(1) Szexuális erőszakot követ el, és bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki

a) a szexuális kényszerítést erőszakkal, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel követi el,

b) más védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát szexuális cselekményre használja fel.

      A szakasz a) bekezdése a hírek szerint megvalósult, hiszen a fotós szegény lányt brutálisan megverte, vérző arccal botorkált vissza a táborba. Mint utólag kiderült, a fotós ellen hasonló bűncselekmények miatt már eljárás volt ellene. Gondolom, mivel még sosem szerveztem gólyatábort, nem szokás a referenciaképek mellé erkölcsi bizonyítványt mellékelni. Talán ezentúl változni fog ez is, óvatosabbak lesznek a diákok is, bár továbbra is jó kérdés, hogyan lehet ennyi, elvben nagykorú diákot ellenőrizni? 3 éve megjártam én is a gólyatábort, egyházi egyetem diákjaként. Nem érződött sehol a vallásos erkölcs, hogy "jajittmosttilosinni", vagy "részegentelitorokbólegyetemiindulótfújni" milyen bűnös dolog lenne. Ugyanolyan gólyák voltunk, mint mindenki más. Ugyanarról szólt a tábor, mint másoknak, új embereket megismerni, beilleszkedni egy teljesen új társaságba, és kilépni a nagybetűs élet első utcakövére, ami még munka helyett főleg szórakozással van kikövezve. Több szót a gólyatáborok világáról most nem szeretnék ejteni, azt mások is (és én is) alaposan körbejárták már, aki pedig még nem, az a Morning Show tegnapi - visszatetszést keltő - adásába belehallgathat. (De az adásról később.)

     Több érdekes komment is napvilágot látott már ezzel a témával kapcsolatban. Egy érdekes okfejtésbe a Comment.blog.hu-n (Comment:com) futottam bele,  az esetet a Trónok harca sorozat népszerűségével vonták párhuzamba. Aki nem ismerné a sorozatot: A lényeg a fantasy, középkori történetvezetés mellett, hogy a sorozat nem fél megmutatni a világot irányító dolgokat és a brutalitást. A vér, csonkolás, szex, erőszak általános az egyes részekben. Az egyik részben az egyik testvér erőszakot követ el a saját testvére ellen. Magyar honlapon is megjelent ennek a jelenetnek az egyik képe, kikérve a nézők véleményét. Egy srác mindenhol kardoskodott amellett, hogy többször megtörtént köztük előtte az aktus élvezetből, a nő több gyermeket is szült a testvérétől, így ez nem lehet erőszak. Többen nekiestek a srácnak, ám csak hajtotta a magáét.Először úgy gondoltam, hogy egy-két szélsőséges vélemény mindig akad, felesleges kötekedni vele, lehet bölcsebb követni a "Ne etesd a trollt" mondást. Most viszont, az eset kapcsán újra belefutottam érdekes kommentekbe. A kedvencem az volt, mikor valaki leírta, hogy egy srác a barátnőjével töltötte az éjszakát. Szex pipa, ám ahelyett, hogy békésen aludtak volna utána a srác újra megkívánta a lányt. Nem is lett volna ezzel semmi baj, ha kölcsönös lett volna. Mivel a második eset kényszerítés volt, a lány világosan elmondta, hogy nem,  így nem számít, hogy előtte csinálták-e és hogy a srác szerint ez erőszak volt-e vagy sem, mert ez az!

    Sokszor hivatkoznak arra, hogy a lányok maguknak keresik a bajt mikor elmennek szórakozni mini ruhákban, kéjesen táncolva  és sokszor "tisztességesen" berúgva. Egyesek szerint ez mentség a tettükre, hiszen ők ezt felhívásnak veszik, esetleg még el is tudják csábítani a lányokat, hogy kimenjenek velük, vagy fel a lakásukba, majd a tiltakozással nem törődve megerőszakolják őket. Én is azok közé a lányok közé tartozom, akik miniszoknyában, magassarkúban mennek bulizni, ám sosem éreztem úgy, hogy ezzel engedélyt adnék erőszaktevésre és a legtöbb kortársam hasonlóképpen van ezzel. Megint ezekben a fejekben kellene rendet rakni, bár elismerem, abban is van igazság, hogy így jobban felhívjuk a figyelmet magunkra. De újra hangsúlyozva, a NEM az NEM!

    Végezetül pedig jöjjön egy állásfoglalás a Morning Show tegnapi adásához. Reggelenként én is őket hallgatom, legyen bármennyire alpári és bunkó Sebestény Balázs, őket szoktam meg az évek alatt, viszont pont tegnapi nap sikerült visszaaludnom, és átszundikáltam az omniózus fél órát. Délután a hír cunamira felfigyelve visszahallgattam és megdöbbenve tapasztaltam, hogy talán most az újságírók értették félre a srácokat, pedig nem szokásom vitatni a Balázs bunkóságát taglaló cikkek igazát. Nem az erőszakon poénkodtak, hanem a gólyatáborokon. Tény, hogy volt egy két kiragadott, vitatott mondat, de a szövegkörnyezete más volt. Mentségükre szóljon, hogy egy élő adásban, ami egy reggeli, humoros szórakoztató műsor, nem lehet gyászhangulatot teremteni. Nem azt mondom, hogy ez 100% mentség a humorizálásuk stílusára, és tény, hogy a megerőszakolással kezdtek, onnan tértek át a gólyatáborokra, amin elkezdtek a szokásos bunkó, nyers stílusukban poénkodni, és lehet, hogy ezt nem kellett volna, hisz ez sértette sok ember fülét. Ettől függetlenül én most ezért nem ítélném el ennyire őket, de persze ki hogyan látja.

Kövess a facebookon is: https://www.facebook.com/Jegviragblog?ref=hl 

Afrika és a nők

     A szokásos nyitó bekezdés helyett mindössze pár dolgot szeretnék leszögezni ezen bejegyzés kapcsán. Kutatás során bukkantam rá egy afrikai iskolás lányokkal foglalkozó szórólapra, ami felkeltette a figyelmemet. Kerestem és lefordítottam pár hivatalos jegyzőkönyvet, ensz jelentést, elolvastam jó pár megbízható internetes cikket és végül csokorba gyűjtöttem az olvasottakat. Nem szeretnék ítélkezni, javaslatot tenni, hogyan lehetne változtatni. De  mégis van egy célom ezzel az egésszel! Felébreszteni a figyelmet, elgondolkozni a lent írtakon még ha csak egy apró gondolat, vagy bejegyzés formájában történik is!

    Kezdjük azzal, amit mindenki tudni vél: 3. világbeli ország, sokszor borzalmas és embertelen körülmények között. Nagy az éhínség, a szegénység, a járványok. Valószínű, hogy nem fogok tudni nagyon újat írni, de úgy érzem, foglalkozni kell ezzel, és nem csak a most "felkapott" járvány miatt, hanem mert ugyanúgy embertársainkról van szó. 

     Az oktatás aránya nem éri el az európai országok szintjét, de szerencsére egyre nagyobb körben sikerül felszámolni az analfabetizmust, egyre több iskolát nyitnak és egyre több szülő érzi fontosnak, hogy a lányokat is taníttassák. Mégis, ez a pozitív fejlődés hogyan érinti a nőket hátrányosan, mikor ennek örülnünk kellene? Gondolkozzunk picit. Nincs is veszélyesebb a mindenre elszánt gyermeknél, aki minél jobban akar bizonyítani a szüleinek, a nehezen előteremtett tanulás lehetőségét pedig minél jobban szeretné meghálálni. Ezért szinte mindent megtesz egy-egy tanárnál, hogy jó jegyeket vihessen haza. Ha pedig magától nem teszi meg, akkor a tanár gondoskodik arról hogy eszébe jusson, hogyan is érdemelhetne ki jobb jegyet. Sajnos, ezek a kislányok nem mernek erről beszélni otthon, némán szenvednek, mert vagy nem értenék meg a szüleik, ha pedig mégis, az iskolázottság elvesztésének lehetősége kísértené őket, amellyel a kitörés egyetlen esélyét vesztik el.

     A menekülttáborokban még rosszabb a helyzet. Sok nyomorult ember zsúfolódik össze kis helyen, ahol könnyen felüti a fejét az erőszak. Nem csak az egymástmegverjükmertbeszóltálvagynemtetszikaképed formája, hanem a kiszolgáltatott nőket megerőszakoló "forma".Statisztikai adatok alapján a táborok 25 év alatti női tagjainak több mint 21 százalékát érinti a nemi erőszak valamely formája. Mondhatjuk, hogy 20% nem olyan sok, de fiatal, védtelen nőkről beszélünk és 1% is sok! A még megdöbbentőbb nem a 20%, hanem hogy ennek az aránynak mindössze a duplája (40%-a), aki hallotta egyáltalán a szexuális zaklatás vagy bántalmazás fogalmát. Nem csak az iskoláslányok, hanem a felnőtt nők sem tudják sokszor megvédeni magukat ezzel szemben. Nem kell ahhoz sokat tenniük, hogy ilyen borzalmaknak essenek áldozatul, elég csak egyedül  tábor szélére menni vízért vagy bogyókért (és sajnos sokszor nem is élik túl). Áldozatsegítő szervezetek is felfigyeltek e borzalmas adatokra, és különböző tréningekkel próbálnak segíteni ezeken a nőkön, ugyanis a hatóságok tehetetlenek. A feljelentés folyamatát ne az amerikai vagy az európai szinten képzeljük el, ahol besétálsz a rendőrőrsre és feljelentést teszel. Hierarchikus viszonyok uralkodnak, így elég hosszú folyamata van a hatóság elé kerüléséhez. Túlélő -> Falu bölcsei -> Törzsfőnök helyettese -> Törzsfőnök . A folyamat megváltoztatása érdekében a segélyszervezetek próbálják kiharcolni, hogy az ilyet átélt nők inkább kórházi dolgozókat, tanárokat vagy rendőröket keressenek fel. (Sajnos sokszor nem merik megtenni, mert pont a rend őrei azok, akik legtöbbször hazugsággal vádolják az ilyen nőket, így inkább némán szenvednek és örülnek annak, hogy ott és akkor, éppen ők túlélték ezt a szörnyűséget.)

     Térjünk át egy másik részre (az elmúlt időben nagy sajtóvisszhang - és helyhiány miatt, most csak röviden). A terrorizmus és az ehhez kapcsolódó eset, amely megrengette az egész világot. Több aggasztó hír is napvilágot látott, miszerint meg lehetett volna akadályozni, vagy ki lehetett volna szabadítani az elrabolt nigériai iskolás lányokat, elvileg a katonaság tehetetlensége vagy tesze-toszasága vetett ennek gátat, ugyanis több szemtanú beszámolt arról, hogy nyitott teherautókban szállítottál egyik helyről a másikra a lányokat. Hogy a katonaság mennyire volt hatékony végül, nem tudom, nem az én tisztem megítélni. Mindenesetre a világ összefogott, és a sztárok / "celebek" #BringBackOurGrils felirattal kampányoltak. (Hozzátok vissza a lányainkat.) Ettől függetlenül a legtöbb diáklányt kényszerházasították a terroristákkal.

     Az utolsó szörnyűség, amelyre ki szeretnék térni az az ún. csonkítás. Genitális csonkításnak hívják, angolból elterjedt FGM rövidítéssel lehet vele találkozni az interneten. Hívhatjuk szépen a nők körülmetélésének, de semmi szép nincs ebben. Borzalmas testi fájdalmakkal és gyakran egy életre szóló lelki sérüléssel jár. Itt szeretnék elnézést kérni, de mikor több helyen is utána olvastam (és nem először találkoztam ezzel a témával, csak szerettem volna pontos képet adni), úgy éreztem nem tudnám ezt jobban összefoglalni, mint ez a pár idézett mondat. (Erős sorok következnek!): "A legenyhébb változatban a csikló hegyét metszik le, míg a második típus során a csikló és a szeméremajak teljes kivágása történik. A harmadik változatot szokás „fáraó körülmetélésének” is nevezni, utalva valószínűsített egyiptomi eredetére. Azok a nők, akiket ezen változat szerint csonkítanak meg, elveszítik nagy- és kisajkaikat, csiklójukat, összevarrják hüvelynyílásukat, éppen csak egy gyufafejnyi lyukat hagyván a vizelet és menstruáció távozására. Abban az esetben, ha a hüvelynyílást is bevarrják, értelemszerűen nászéjszakán fel kell nyitni azt, így bizonyítva a nő szüzességét." Egy hónapos angliai kint létem során tapasztaltam, hogy a legtöbb Afrikából érkező, főleg muszlim vallásúak nem asszimilálódnak. Tiszteletre méltó, ha valaki idegen helyen is meg tudja tartani a saját vallását, hagyományait és még bátran vállalja is ezeket. De egyre aggasztóbb, hogy az Angliába küldött lánygyermekeket a nyári szünetekben haza "rendelik", ahol elvégzik rajtuk ezt a szörnyű procedúrát. 

       A bejegyzés írása közben sokat gondolkodtam, hogy mitől lehet egy földrészen ennyi szörnyűség. Persze, mindenhol vannak brutális és borzalmas dolgok, de ez túl sok és túl kemény. Több válaszon gondolkodtam igazán, bár tudom, ezzel csak a felszínét kapargattam meg a dolgoknak, a problémát nem lehet egyetlen egy mondattal megfejteni, összetett és összefüggő dolgokról van szó. Sokan az országokat uraló apartheid rendszereket hibáztatják, amelyek teljesen deformálják lakosaik lelkét, azt hiszik bármit megtehetnek büntetlenül. Mások a törzsi rendszert, a megkövesedett hierarchiát, amelyben tabunak számít beszélni a csonkításról, de Anyáról Lányra öröklődik ez a "hagyomány". Mások a nagy szegénységet és az iskolázatlanság hiányát. Valahol mindegyik összefügg és mégsem ad kielégítő választ, ami alapján könnyű lenne ezekkel megbirkózni...