Gyermekszépségversenyek

"A gyermekszépségversenyek jó része a gyermekeknek is jó. Tagadhatatlan. A kislányok szépek, csinosak, a kisfiúk helyesek, és ahogy a magyar mondja diplomatikusan: kislányoknak tetszők. A legtöbb gyermekszépségverseny alsó korhatára 6-7 év, jobb ízléssel 10 év. Ez az a korszak, amikor a gyermek képes aktívan szétválasztani magában a valóságot egyfajta játékos második valóságtól, a szereptől, amelybe mi magunk, felnőttek is nap, mint nap kerülünk. Ez a szerep többnyire a hivatás, vagyis a cselekvés általi felvett szerepkör. A gyermek 6-7 esztendősen már képes arra, hogy különbséget tegyen a verseny, mint teljesítmény, és a hétköznapok között. Előtte azonban nem biztos."

   Érdekes hozzáállás. Legalábbis szerintem. Nem azt mondom, hogy nem jó a gyereknek, ha hozzászokik a versenyhelyzethez, de nem feltétlen ez a legjobb módszer a versenyszellem fejlesztésére. De ne vágjunk ennyire a közepébe, vizsgáljuk meg mind a két oldalról a dolgokat.

    Unokatestvéremmel kártyáztam a nappaliban és fél füllel hallgattam a tv-t. Ott pont egy ilyen szépségversenyeket bemutató dokumentum film ment. A kislányok szépek voltak, sőt hercegnőien tündököltek csodás kis ruháikban, mégis túlságosan emlékeztettek a porcelánbabákra. Nagyon aranyos kislány nyerte a versenyt, és minden kategóriába első helyezett lett. Kicsit furcsáltam, hogy akkor már miért nem kaphatnak más gyerekek is díjat, hiszen ők is voltak legalább annyira szépek. A legszembeötlőbb mégis az volt, mikor mutatták a többi gyereket, ahogy sírtak - bömböltek és az istennek sem lehetett lenyugtatni őket.

    Úgyhogy most sorra venném a negatívumokat. Lesz belőle egy pár, ne aggódjatok ;) A gyerek önértékelése?! Mi lesz ezzel? Jobb esetben pozitív irányba fejlődik, amit én is elismerek, hasznos. Hisz gyerekként is jó tisztába lenni az adottságokkal, főleg hogy kisebb korba szokás egymás testi hibáit kicsúfolni (sajnos ez  a jelenség nagyobbaknál is fenn áll még néha ). A szépségversenyek szervezői is hasonló szlogenekkel próbálják rávenni az anyukákat, hangsúlyozván, hogy ez mennyire jó lesz a gyermekének ; tisztában lesz önmagával, új barátokat szerezhet itt, csodás ruhákba tündökölhet. Viszont egy idő után a bumeráng visszacsap. Mert mi van akkor, ha nem a mi gyerekünk a "legszebb"? SEMMI! De a kérdés az, hogy ezt a gyerek fel tudja-e  dolgozni, illetve hogy az anyuka hogy áll hozzá. Nem egy olyan esettel találkozhattunk már, ahol az anyuka a gyermeket hibáztatta. A másik oldala pedig, hogyha mégis a mi gyerekünket választják a legszebbnek, ráadásul egyre több versenyen, akkor megint torzul a gyermek önképe. Hiszen azt látja hogy, szép (sőt, talán hogy tökéletes), nincs tisztába az egészséges önbizalom fogalmával, és sokszor az ilyen gyerekekből lesznek az elkényeztetett, hisztis, kibírhatatlan felnőttek. 

     A 2. negatívum a napirend és a szigor. Ez a kettő eléggé összefügg, ugyanis ezek a gyermekek sokszor rettentő szoros napirendet követnek, ének- és táncórára járnak,  fejlesztik a mozgáskultúrájukat, óvodába, - iskolába vannak napközben és mindezek után néha jut idő egy kis játékra. A szülő ezeket az ilyen korú gyerekeknél sokszor csak kemény szigorral érheti el, hiszen a kisgyermekek nem igazán képesek órákig egy helyben ülni, fészkelődés nélkül. Ez azonban a versenyeken is kiütközik, hisz a csodás hajkölteményeik és sminkjeik órákig készülnek ( ami sokszor nekem is sok, nem hogy gyermekeknek, én is sokszor azon a ponton vagyok már hogy hozzávágom a kozmetikusomhoz az ecsetet, csak fejezze már be és hadd mehessek a dolgomra). Megnézném ilyenkor a gyerekeket és az anyukákat, mert nem hinném, hogy engedik a gyereknek a hisztit, hiszen akkor tönkre mehet a drága smink, és kezdődhet az egész elölről. 

    Amit viszont kevesen tudnak, hogy ezek a versenyek rengeteg pénzt emésztenek fel. A folyamatos utazási költségek, a drágább szállodák, haj - illetve sminkmesterek, a magánórák és a ruhák. Sokszor amennyire különlegesek ezek a ruhák, annyira drágák is. Jó pár  család ilyenkor súlyos adósságokba veri magát, hogy fizetni tudja ezen versenyek kiadásait, és sokszor a verseny a kiadás felét sem hozza vissza. Ami a családi életre is kihatással lehet, hiszen állandósulhatnak a veszekedések, a többi gyermek egyre inkább elhanyagolódik, az anya egyre inkább a lányában látja a siker kulcsát, és saját álmai megvalósítását.

    Ennyi negatívum után azért jöjjön némi pozitívum :) Melyik gyermek ne élvezné mikor hercegnőként bánnak vele? Kiskoromban én is a tipikus gyerekek közé tartoztam, aki felpróbálta a saját anyukája ruháját, csak hogy pár órára felnőtt vagy éppen hercegnő lehessek ( ami a cipő sarkától és a szoknya hosszától is függött). Tény, hogy sok új kis barátot szerezhet, több időt lehet az anyukájával és ezek a magánórák később a hasznára is válhatnak. Fejlődhet az önképe, sokkal magabiztosabb lehet, persze, csak ha ezt fel tudja kellő mértékben dolgozni.
   

   Internetes kutatásom során több cikket is elolvastam a témában, és azt láttam, hogy a magyar közvélemény is próbál picit semlegesen állni a témához. Sok negatívumot felsorolnak, de azért meglátják az egészbe a jót is. Bevallom, először én is teljesen semleges akartam lenni, de nem tudtam objektíven szemlélni. Úgyhogy mindenkinek azt javaslom, vonja le a saját következtetéseit, alkosson saját véleményt, és ne hagyja feltétlen, hogy az én szemléletmódom befolyásolja. :)

   

Petrezselyemárus lányok

    "Ha egy mulatságon, bálban, táncos összejövetelen egy lányt nem kérnek fel, és csak üldögél, akkor azt mondják, hogy petrezselymet árul. Kicsit szomorkás szó, hiszen valakinek a balszerencséjét, bánatát jelenti."

    Sikerült újraértelmeznem ezt a szólást. Szó szerint, ugyanis beálltam petrezselyemárusnak.  Persze nem egyedül, unokatestvéremet is magammal rángattam, meg a nagymamát. Miért is volt szükség a nagyira? Mert az ő petrezselymét árultuk, pontosabban neki segítettünk, hogy ne álljon órákat a piacon egyedül. Végül csak kénytelen volt egyedül árulni, ugyanis mi átmentünk a piac másik oldalára, és jó kofákhoz méltóan elkezdtük kiabálni, hogy "friss a petrezselyem".

     A vevők egyre inkább mosolyogtak rajtunk, egyik másik oda is szólt, "lányok, ti tényleg petrezselymet árultok?" Akkor esett le, hogy miért mosolyog rajtunk a fél piac.Ez után már mi is mosolyogva, nevetgélve árultunk, aminek a következményeképp egyre újabb megjegyzéseket kaptunk. A "lányok, petrezselymet nem itt kell árulni"a legáltalánosabbak közé tartozott. Volt olyan nő, aki odajött, hogy neki van egy szép fia, és ő szép, dolgos lányt szeretne neki feleségnek. Ezután megkérdezte, hogy hol tanulunk, majd szomorú arccal közölte, hogy a fiának barátnője van, pedig úgy bemutatna minket neki. Egy másik nő odajött, hogy ez nem szégyen, nehogy bármi rosszat érezzünk ezzel kapcsolatban, igenis, a mai fiatalságnak is meg kell éreznie a munka ízét. Egy harmadik nő pedig leállt sopánkodni, hogy ő ezután gyógyszertárba megy, nem vásárolhat, mert mire hazaér, elfonnyad a zöldség. Legalább ő nem akart rokoni kapcsolatba lépni velünk.

    Persze, a férfiak kicsit más oldalról közelítették meg a dolgokat. Ők, még ha nem is vettek semmit, akkor is mosolyogva haladtak el előttünk. Bár az idősebbek sokszor ránk se mertek nézni, féltek az előttük haladó feleségeiktől. Volt, aki odakiabált, hogy megvesz minket a zöldség helyett, de olyan is volt, aki ezt felüllicitálva a petrezselyemmel együtt akart minket megvenni.  Egy nő odajött, nézegette, majd visszalökte a kezünkbe, hogy túl kemény a levele. 5 perc se telt, mire jött egy vidám férfi, mögötte haladt a , - nemrég látott morcos asszony, majd a férfi széles vigyorral az arcán megvett tőlünk legalább 10 csokrot. A felesége képe erre még jobban elsötétült. De hát, az üzlet az üzlet. :)

    

    A legmeglepőbb mégis az volt, mikor a velünk szemben áruló idős néni megkérdezte, hogy ajakiak vagyunk-e. Visszakérdeztem, hogy honnan tudja. "Olyan ajakias éllel beszéltek." Pesten kapásból megállapítják, hogy Szabolcsból jöttem, Szabolcsban meg megállapítják, hogy melyik faluból. A származásomat úgy látszik, akkor se tagadhatnám le, ha akarnám. :)

    És végül, hogy miből is állt a báli ruhánk? Egy pár tornacipőből, farmerből és pólóból, de ez  tökéletesen megfelelt egy piaci árusnak, aki meg is hívott minket a mai koncertjére és a 4 emeletes házába.Sajnos, kénytelenek voltunk visszautasítani, tekintve, hogy foga is alig volt az öregnek.