Az ébredő erő - könyvkritika

Sziasztok!

10 éves korom óta mondhatom magam a Star Wars Univerzum egy olyan „szerencsétlen” rajongójának, akinek az élete első találkozása ezzel a világgal a Baljós Árnyak volt. Ennek ellenére mégis megszerettem ezt a világot, bár Jar-jar nem lett a kedvencem, még ha az én korosztályomnak is szánták akkoriban. (Bár a 2. rész könyvbeli megnyilvánulásai kifejezettem szórakoztattak). Az azóta eltelt több, mint 10 évben számos könyvet olvastam, a részek könyvváltozatai mellett Darth Maul-ról, Obi-Wan-ról vagy a Köztársaság és a 4. rész között eltelt időről szólók is felkerültek a könyvespolcomra. Voltak könyvek amiket kifejezetten szerettem és voltak, amiket nem tudnék mégegyszer elolvasni. A következő könyvről szóló kritikám ezen művek fényében íródott.

Sajnos az államvizsgaidőszak kellős közepén vagyok, így sem a mai kivonulásra nem állt módomban kimenni, sem pedig a könyvet nem tudtam teljesen befejezni. Ennek ellenére úgy gondoltam, mégis megpróbálkozom egy objektív kritikával.

A könyv követi a film vonalát, a többi résznél megszokott bevezetővel ellentétben plusz dolgokat az elején sem tudunk meg. Pozitívum, hogy dőlt betűvel szedték az egyes szereplők gondolatait, viszont pont ez a hátránya is, ugyanis az ilyen gondolatok nem hosszabbak egy-egy sornál. A könyv előnye a filmekkel szemben mindig az, hogy jobban megismerhetjük a szereplők belső motivációt, vívódásait, harcait.  Leiáról szívesebben olvastam volna többet, mivel az utolsó könyv, ami a kezembe került vele kapcsán a 6. rész eredeti változata volt, ami tartalmazott olyan többletinformációt, ami a filmből kimaradt és azóta Lucasék a harmadik részben rá is cáfoltak. Talán mégis pont ezért tetszett annyira. Valószínű azonban, hogy ez csak nekem adott bosszankodásra okot, mivel az új részek az új szereplők köré íródtak. Ilyen szempontból pozitív, hogy – bár ahogy kifejtettem, teljes mélységében még nem tudtam elmerülni -, Rey szimpatikus, ugyanúgy mint a filmekben és az író már az elején jól tudja érzékeltetni a karakterben rejlő erőt, kitartást és azt, ami olyan különlegessé teszi a legtöbb rajongó szemében. A filmben Poe Dameron szerepével problémám volt, nem tudtam őt főszereplőnek tekinteni, lógott végig a levegőben súlytalanul és a könyv sem változtatta meg bennem ezt a véleményt. Bár a Finnel való kapcsolatának boncolgatása kicsit javított a helyzetén. És ezzel el is érkeztünk az egyik legnagyobb problémámhoz. FINN! Még mindig nem tudom magamban hova tenni a karakterét. Nála hiányoltam legjobban azt, amit a harmadik rész, a MAtthew Stower által íródott A Sith-ek bosszúja kapcsán annyira szerettem és igazán ütőssé tette. Matthew Stower időt áldozott arra, hogy az egyes karakterek lelki világát feltárja azzal, hogy leírja, milyen most a helyükben lenni, ezt pedig az egyes mérföldkőnek számító események után újra és újra kibontotta. (Többek között ekkor kedveltem meg Dooku gróf karakterét is). De visszakanyarodva Finn-hez, hiányzott, - és remélem a könyv elolvasása végére csökken a hiányérzet – hogy megismerjem őt úgy igazán. Nehezen dolgozza fel azt, amit a faluban lát, ahogyan ezt a film is visszaadta a vásznon. Viszont már a film nézése közben felvetődött bennem, Poe szöktetésénél lazán kinyírja a társait a saját megmenekülése érdekében. Akkor úgy voltam vele, majd a könyv választ ad rá. Nem a klón-rohamosztagos párhuzamról van már itt szó, így amellett, hogy az életét félti, mert érzi, hogy megérezték a gyengeségét, érdekelt volna, hogy miért kockáztat ekkorát Poe szöktetésévél. Talán ez volt az egyik legnagyobb csalódásom olvasás közben, ami miatt le is tettem pár napra pihentetni (és ezért sem sikerült 4-ére befejezni). Ilyen jellemábrázolásra Kylo esetében még jobban kíváncsi lennék, főleg amikor a saját apját öli meg. Sokan idegesítőnek, „hisztis” „emos” „tinilánynak” tartották a film megnézése után, szerintem a könyv egy kicsit helyére rakta ezt és az indulatait jobban magyarázza, de az oly gyakran emlegetett jellemábrázolás hiánya itt is sajnálatos. A 2. rész legkomikusabb jeleneteit számomra R2-D2 és CPO3 mindig külön bekezdésekben megírt részei jelentették, ez itt sincs másképp. Aki BB-8 rajongója lett a film megnézése után, itt sem fog csalódni, szórakoztatóak és aranyosak a jelenetei, egyben ezek a részek jelentik a felüdülést és a „kiszakadást” a komor (szereplőket körülvevő) valóságból. Pozitívuma még, hogy a leíró részek szépek, tömörek, de mégis bele tudja képzelni magát az ember az adott környezetbe. (Ezért is leszek kíváncsi a végére, hogy hogyan fogja bemutatni Luke megtalálásának pillanatát). J.J. Abrams beismerte, hogy elrontotta a Han Solo utáni jelenetet Leia és Rey összeborulásánál, várom, hogy a könyv átvette-e a magyarázatát vagy újat kreált-e.

Lassan úgy érzem, csak magamat ismételgetem és a kritikát úgyis frissíteni és újraértékelni fogom, amint a könyv végére érek, így már csak a konklúzió van hátra. Ezt a könyvet ugyanúgy vártam, mint az eddigieket és ugyanolyan lelkesedéssel is kezdtem olvasni. A Star Wars Univerzum könyves világának ugyanaz a hátránya, ami az előnye is. Számos író alkotott már benne, hol jobban, hol rosszabban. A kritika figyelmes olvasása kapcsán feltűnhetett, hogy a könyvek között abszolút a harmadik rész a kedvenc, mivel mindazt megadja, amit egy ilyen könyv során elvár az ember – nem beszélve az egyes nagyobb részeket bevezető apró kis mondatoktól, ami a végén olyan érzést vált ki, hogy az csak ül és bámul maga elé merengve. Sajnos, ugyanilyen elvárással ültem le ezt a könyvet is elolvasni és nem győzött meg arról, hogy megérte az árát. Mint rajongó, kötelező darab, mindenkinek ajánlom elolvasásra, de azt, hogy újra pénzt adnék-e ki érte, nem tudom. Ha nem lennék ekkora rajongó, nem biztos. Ennek ellenére senkit nem szeretnék lebeszélni a megvételről, mindenki más, úgyhogy nagyon remélem, hogy másnak jobban tetszett, lenyűgözte az egész és arra buzdította, hogy még több ilyen könyvet olvasson el. Azt pedig a saját hiányosságomnak tartom, hogy a könyv írójának a többi könyvét nem olvastam, lehet, hogy akkor más szemmel néztem volna az egészre.

Az erő legyen veletek!

Boldog május 4-ét mindenkinek! 

Friss: Befejeztem végre a könyvet, másfél hónap csúszással. Nagyon megterhelő volt a vége, mert láttam, hogy már csak pár oldal van hátra és sejtettem, hogy nem fogja megadni a katarzis élményét, ezért csak nyújtottam és halogattam az olvasását. Sajnos sok pozitívumot azóta sem tudok elmondani, de álljon itt az a pár darab, amit sikeresen összegyűjtöttem: Végre kaptunk egy! mondatot Finn érzelmeiről a sorstársai felé. Több, mint a semmi. Han lelkiállapota, amikor találkozik Bennel és ami akkor átfut rajta érzelmileg az fantasztikus volt, még több, még több ilyet  a következő részekben. Megmagyarázták Leia és Rei összeölelkezését is, amit időközben J. J. Abrams is hibának ismert el, de ha már van rá magyarázat, akkor fogadjuk el! Éééééééés végre kicsikét a droidokkal is foglalkoztunk!

A 2. részben kifejezetten zavart, hogy ennyit foglalkozott az író C3PO és R2-D2 kettősével, most viszont óriási volt a hiányuk, és üdítő volt néha róluk - illetve C3PO kiszólásairól - olvasni, de még így is minimális volt. Kylo Ren lelkiállapotáról is többet olvastam volna, nagyon vártam, hogy milyennek fogják leírni Han megölése után. Ehelyett csak annyit írtak, hogy nem érezte magát olyan erősnek, mint várta. A szokásos kérdés: MIÉRT? MIÉRT nem magyarázzátok meg? Ahogyan a Rei-el és Finnel levő végső csatát így összecsapták, épp arra volt jó, hogy nosztalgiával gondoljak a filmre és hogy újra megnézzem, mert egy oldalban szerintem ezt nem lehetett úgy leírni, hogy átélje az olvasó és belemerüljön igazán. De mivel tovább már nem szeretném sorolni, ezért jöjjön az összegzés.

Összegezve: Május 4-én 10-ből 5 pontot akartam rá adni, most már 5,5 vagy nagy jóindulattal 6-ot. Továbbra is ajánlom mindenkinek nyugodtan elolvasásra, de én inkább más Star Wars köteteket vennék az árából.