Sikerült újraértelmeznem ezt a szólást. Szó szerint, ugyanis beálltam petrezselyemárusnak. Persze nem egyedül, unokatestvéremet is magammal rángattam, meg a nagymamát. Miért is volt szükség a nagyira? Mert az ő petrezselymét árultuk, pontosabban neki segítettünk, hogy ne álljon órákat a piacon egyedül. Végül csak kénytelen volt egyedül árulni, ugyanis mi átmentünk a piac másik oldalára, és jó kofákhoz méltóan elkezdtük kiabálni, hogy "friss a petrezselyem".
A vevők egyre inkább mosolyogtak rajtunk, egyik másik oda is szólt, "lányok, ti tényleg petrezselymet árultok?" Akkor esett le, hogy miért mosolyog rajtunk a fél piac.Ez után már mi is mosolyogva, nevetgélve árultunk, aminek a következményeképp egyre újabb megjegyzéseket kaptunk. A "lányok, petrezselymet nem itt kell árulni"a legáltalánosabbak közé tartozott. Volt olyan nő, aki odajött, hogy neki van egy szép fia, és ő szép, dolgos lányt szeretne neki feleségnek. Ezután megkérdezte, hogy hol tanulunk, majd szomorú arccal közölte, hogy a fiának barátnője van, pedig úgy bemutatna minket neki. Egy másik nő odajött, hogy ez nem szégyen, nehogy bármi rosszat érezzünk ezzel kapcsolatban, igenis, a mai fiatalságnak is meg kell éreznie a munka ízét. Egy harmadik nő pedig leállt sopánkodni, hogy ő ezután gyógyszertárba megy, nem vásárolhat, mert mire hazaér, elfonnyad a zöldség. Legalább ő nem akart rokoni kapcsolatba lépni velünk.
Persze, a férfiak kicsit más oldalról közelítették meg a dolgokat. Ők, még ha nem is vettek semmit, akkor is mosolyogva haladtak el előttünk. Bár az idősebbek sokszor ránk se mertek nézni, féltek az előttük haladó feleségeiktől. Volt, aki odakiabált, hogy megvesz minket a zöldség helyett, de olyan is volt, aki ezt felüllicitálva a petrezselyemmel együtt akart minket megvenni. Egy nő odajött, nézegette, majd visszalökte a kezünkbe, hogy túl kemény a levele. 5 perc se telt, mire jött egy vidám férfi, mögötte haladt a , - nemrég látott morcos asszony, majd a férfi széles vigyorral az arcán megvett tőlünk legalább 10 csokrot. A felesége képe erre még jobban elsötétült. De hát, az üzlet az üzlet. :)
A legmeglepőbb mégis az volt, mikor a velünk szemben áruló idős néni megkérdezte, hogy ajakiak vagyunk-e. Visszakérdeztem, hogy honnan tudja. "Olyan ajakias éllel beszéltek." Pesten kapásból megállapítják, hogy Szabolcsból jöttem, Szabolcsban meg megállapítják, hogy melyik faluból. A származásomat úgy látszik, akkor se tagadhatnám le, ha akarnám. :)
És végül, hogy miből is állt a báli ruhánk? Egy pár tornacipőből, farmerből és pólóból, de ez tökéletesen megfelelt egy piaci árusnak, aki meg is hívott minket a mai koncertjére és a 4 emeletes házába.Sajnos, kénytelenek voltunk visszautasítani, tekintve, hogy foga is alig volt az öregnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése